FELELŐSEN MAGADÉRT

Ha elmarad az orgazmus

A szeretkezés okozta érzelmi és fizikai kielégülés az egyik alappilére a jó párkapcsolatnak, valamint jelentős módon meghatározza az élet minőségét is. Ugyanakkor a női orgazmus elérése nem olyan egyszerű, ahogy azt a legtöbb film ábrázolja...

A női orgazmuszavar egy komplex probléma – a leggyakrabban előforduló okoknak jártunk utána.

Dr. Csereklye Andrea, a FEME szexuálterapeuta szakértője elmondta, a nők esetében, az orgazmuszavar legfőbb ismérve, hogy „a vágy megvan, de nincs kielégülés”. Vagyis, a szex iránti affinitással nincs semmi gond, ahogyan a „testi felkészüléssel” sem. Ez utóbbi azt jelenti, hogy beindulnak a női testben azok a mechanizmusok, amelyek a behatolást, illetőleg az orgazmust lehetővé teszik; ilyen például a hüvelyi környéki nedvesedés.

Mindebből következően az orgazmuszavar hátterében általában pszichés eredetű „akadályok” állnak, és ennek a felderítésében, majd megoldásában segítenek a szexuálterapeuták. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy valamilyen testi, szervi elváltozás, tünet okozza az orgazmus elmaradását, ilyenkor szakorvosok tudnak segíteni.

A szexuálterapeuták három fajtáját különböztetik meg a női orgazmuszavarnak: az egyik, amikor egyáltalán nincs orgazmus az aktus végén; a másik, amikor csak csikló-, vagy csak hüvelyi orgazmust él át valaki; a harmadik esetben pedig az érzelmi kielégülés nem történik meg.

„Általában azért jönnek el a nők – a párjukkal együtt– szexuálterápiára, mert nincsenek megelégedve a szexuális együttlétekkel, például nem kívánja már a hölgy a szexet vagy nem képes az orgazmusra. Esetleg hallott arról, hogy létezik hüvelyi orgazmus, de soha nem tapasztalta meg és kíváncsi erre. Van olyan is, aki összekeveri a szex során kialakuló felfokozott izgalmi állapotot az orgazmussal” – magyarázta a FEME szakértője.

FEME0214

Nincs orgazmus

Az orgazmus elmaradásában – általában– a dekoncentráltság a ludas. A probléma gyökere, hogy a nők nehezen képesek folyamatosan a „jelenben lenni”, az adott pillanatra figyelni a szeretkezések közben. A nők gondolatai ugyanis könnyen elkalandoznak a múltbeli történések vagy a jövőbeli feladatok irányába: milyen volt a megbeszélés a munkahelyen, milyen otthoni tennivalók várnak még rá, milyen megjegyzést tett reggel a párja a ruhájára stb. A férfiaknál ilyen gondolati kitérők nincsenek a szexuális együttlétek alatt: ők végig az „itt és mostban” maradnak, jobban fókuszáltak. A másféle „tudati mód” a szexben, a női és a férfi eltérő agyműködésének tulajdonítható. A nők gondolkodási modellje egy szerteágazó, egy többfelé bomló fonalgombolyaghoz hasonlítható. Ez a munka során akár előny is lehet, például a multi-tasking jellegű feladatoknál, míg a szex során problémát okozhat.

„Ha egy nő munkahelyén, mondjuk egy adminisztrációs táblázaton dolgozik, és elterelődik a figyelme – eszébe jut a gyerek, mit kell otthon kimosni, miről beszélt a barátnőjével előző nap –, akkor tudja folytatni a munkát épp ott, ahol abbahagyta. Viszont, ha a szexnél egyszer csak máshová kerül a fókusz, nem tudja annál a pillanatnál folytatni a szexet, ahol elkalandozott. Úgymond, újra kell kezdeni az egészet, fejben és a testileg is. Újra fel kell építeni. Holott, a külvilágot teljes mértékben ki lehet kapcsolni, és ebben tudunk mi szakemberek segíteni. Megtanítjuk a hölgyeknek hogyan kell koncentrálni. Feladatokat kapnak, amit a párjukkal együtt végeznek el.”

Az orgazmus tanulható

A nők abban is különböznek a férfiaktól, hogy többféle orgazmust is átélhetnek. Az egyiket, a csikló simogatásával, tapintásával, annak ingerlésével – ez az úgynevezett csiklóorgazmus. A hüvelyben érezhető felfokozott izgalmi állapot pedig a hüvelyi orgazmus.

„Sok hölgynek okoz fejfájást, hogy nincs hüvelyi vagy esetleg csiklóorgazmusa. Természetesen vannak olyanok is, akiket nem zavar, hogy nem tapasztalták meg mindkettőt, és teljesen boldogok az egyik megoldási móddal. Ha valakinek nincs hüvelyi orgazmusa, akkor általában a hölgy nem engedi el magát, vagy nem tudja használni a hüvelyét. A csiklóorgazmus elmaradása esetében valószínűleg nem megfelelően ingerlik a csiklót. Ezen problémák megoldására is vannak remek páros gyakorlatok. Én úgy vélem, minden nőnek meg lehet tanítani mindkét fajta orgazmust, hiszen a kielégítő szexuális élet hozzátartozik a megfelelő életminőségéhez. A terápia során felderítjük azt is, miért nem tudja elengedi magát az illető hölgy. Esetleg egy nehezebb, stresszessebb élethelyzetben van; vagy a párkapcsolatban történt valami változás stb.”

A FEME-szakértője kihangsúlyozta, hogy a nők lehetőleg ne magukon gyakoroljanak, ha párkapcsolatban élnek, hanem a társukkal együtt. Ugyanis túlságosan berögzülhet az a minta, ahogy egy nő saját magának örömet tud okozni. Ennek következtében a párja eltérő „technikája” nagyon idegen, nehezen megszerethető lesz.

A simogatás legyen a cél!

Az orgazmuszavar közé sorolható az is, amikor a testi orgazmus megtörténik bár, de az nem jár „érzelmi kielégüléssel”: „Ebben az esetben nincsen meg a hölgyben az orgazmust követő, érzelmi megelégedettség érzése. Emögött számos pszichés probléma húzódhat meg, amit kizárólag terápián lehet kideríteni, és még általánosítani is nehéz. Annyi bizonyosan elmondható, hogy az összes orgazmuszavar fő okai között a dekoncentráltság, a megfelelő szexuális technikák hiánya, az önértékelési problémák, a stressz és a párkapcsolati nehézségek állnak.”

Dr. Csereklye Andrea azt tanácsolja a pároknak, hogy orgazmuszavar esetén mindenképpen keressenek fel egy szakembert, továbbá az intim együttléteknél ne az orgazmus legyen a cél! Egymás simogatása, puszilgatása, dédelgetése kerüljön inkább a középpontba, mintsem a teljes kielégülés elérése: Nem minden együttlétnek kell orgazmussal végződnie! Elég, ha intim módon játszik a pár egymással, szereti, cirógatja egymást. Azt is szoktam javasolni, hogy legyen egy fél perces behatolás, aztán fejezzék be az aktust, és ha mindketten úgy vélik, csak jóval később folytassák a szexet. Az izgalmat, a pezsgést, a párkapcsolat elejét jellemző borzongást érdemes először visszahozni a párkapcsolatba, és azt sok esetben újra kell tanulni.”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.