FELELŐSEN MAGADÉRT

Miért fontos, hogyan történik a szüzesség elvesztése?

Hogyan befolyásolja a felnőttkori szexualitást?
A szüzesség elvesztéséről, az első szexuális élmény jövőbeni hatásairól beszélgettünk Dr. Csereklye Andreával, a FEME szexuálterapeuta szakértőjével. Megkérdeztük azt is, milyen ismereteket kellene átadni a szülőknek a lány gyermeküknek.

cikk kep

Mi az ideális életkor, élethelyzet az első szexuális együttléthez?

Dr. Csereklye Andrea: „Minden, ahogy ez is, személyiség függő; valamint testi, érzelmi érettség kérdése. Én azt látom, hogy 15-16 éves korban erősödik fel az érdeklődés a szex iránt. Lehet hallani, hogy előrébb tolódott a szexualitás, és manapság előbb vesztik el a szüzességüket a lányok, mint régen. Én ezt nem írnám alá. Nem készült statisztika erről, nyilván arról tudok beszámolni, amit a szakmám során látok. Úgy hiszem, régebben is a középiskolás korban történt meg az első szex, és azt gondolom, ma is ugyanígy van, hiszen a korosztályos nyomás tinédzser korban rendkívül meghatározó. Értem ezalatt azt, hogy ekkor sokat beszélnek arról, ki szexelt már, milyen volt, és nem akarnak lemaradni. Sajnos, emiatt a lányok belemennek olyan kapcsolatba is, ahol nagy valószínűséggel megsérül a kicsi lelkük. A legideálisabb forgatókönyv úgy nézne ki, hogy találkozik egymással két fiatal, egymásba szeretnek, kialakul köztük egy erős, mély érzelmi kötődés és körülbelül fél év csókolózás, petting után kerül sor az első szeretkezésre. Persze, az életben ez kevésszer alakul így, nem ez a jellemző.”

Mitől függ a vérzés, fájdalom erőssége az első együttlét során?

Dr. Csereklye Andrea: „A nyálkahártyaredő (szűzhártya) vastagságától függ, mennyire fájdalmas az első szex, és mennyi vérzéssel jár. Születésünkkor ez a hártya vastag, aztán a kamaszkori hormonális változások hatására vékonyabb lesz. Szélsőséges esetben előfordul az is, hogy nem sikerül szexuális úton, behatolással sem átszakítani, ezért nőgyógyászhoz kell fordulni. Van, akinél olyan vékony a szűzhártya, hogy észrevétlenül veszíti el szüzességét a petting során: a fiúk, lányok az első szex előtt jellemzően kísérleteznek, és gyakran a fiúk az ujjukkal átszakíthatják a szűzhártyát, ami nem jár sem fájdalommal, sem vérzéssel. Van, akinél a behatolásos szeretkezés csupán pár csepp; van, akinél nagyobb mennyiségű vérzéssel jár. Szóval, nagyon egyedi, ki mit tapasztal. A legfontosabb, hogy a lány fel legyen készülve a befogadásra – igazából ezen múlik, hogy milyen lesz az első szexuális élmény.”

Mit értesz az alatt, hogy a lány fel legyen készülve?

Dr. Csereklye Andrea: „Fontos, hogy a fiú érzelmileg figyeljen a lányra, hosszú legyen az előjáték. A lánynak lelkileg is vágynia kellene a fiúra, a behatolásra, így a hüvely nedves lesz, a kismedencei izmok ellazulnak. Tehát egy testi-lelki folyamatról van szó. Az első alkalommal mindenképpen olyan feltételeket kellene teremteni, ami nem jár feszültséggel, hiszen az ellazulás a lányoknál kulcsfontosságú, ezért egy nyugodt, biztonságos, meghitt közeg szükséges. Ne kelljen attól félni például, hogy a szülő vagy a kisebb testvér véletlenül benyit a szobába. Ne okozzon szorongást az, hogy esetleges vérzés esetén hogyan távolítják majd el a foltot – előkészíthetnek egy plusz lepedőt. Legyen idejük az előjátékra, a megfelelő pozitúra kikísérletezésére. Fontos, az is, hogy gondoljanak a védekezésre, vagyis legyen náluk óvszer. Azok esetében, akik 17 évesek már elmúltak, és hosszú kapcsolatban élnek, a lányok számára fogamzásgátló tablettát szoktam javasolni. Az első alkalommal ugyanis mindenki izgul, az óvszerrel való bíbelődés pedig megtöri a meghitt hangulatot, a lány libidója lecsökken, amit megint fel kell építeni. Amennyiben óvszerrel szeretkeznek, akkor jó, ha a lány segít a fiúnak – főképp, ha neki is az az első alkalom – az óvszer felhelyezésben, így nem zökkenek ki annyira az élményből.”

 

Milyen következményei lehetnek annak, ha az első szex nem örömteli?

Dr. Csereklye Andrea: „Számtalan esetben megtörténik, hogy az első szeretkezés nem olyan, mint, ahogy azt elképzeltük. Ha a fiú magával foglalkozik és nem a lánnyal, vagy a fiú hamar elélvez, akkor valószínűleg a lány számára nem lesz szuper élmény a szeretkezés. Ha az első szex nem jó és utána sem élvezi a lány, akkor könnyen elkönyveli magában, hogy a szex ilyen, és nem törekszik arra, hogy ezen tudatosan javítson. Szerencsére, a következő kapcsolat során törlődhetnek az előző kapcsolatban szerzett kellemetlen szexuális élmények. Azt fontos tudni, hogy az első szexuális tapasztalatok, bár meghatározóak, de teljesen átalakíthatóak, csak tenni kell érte. Ez a szexuálterápia egyik lényege. Nem kell benne maradni a rosszban, lehet javítgatni, hiszen mindent meg lehet fejlődni, át lehet írni. Az egyik felnőtt női páciensem esetében az történik, hogy a régi szexuális – nem traumatikus – emlékék hatására, szeretkezéskor konkrétan bezáródik a hüvelye, és a férfi nem képes behatolni. Ezen is lehet változtatni! Felnőtt nőként persze hivatkozhatunk arra, hogy kamaszkorban nem volt kellemes a szex, vagy az első párkapcsolatunknál nem éltünk meg az orgazmust, és sorolhatnám tovább, de mindenki eldöntheti, hogy akarja-e élvezni a szexet, hiszen lehet a minőségén változtatni. A változást viszont akarni kell. Amennyiben valaki komoly traumát élt meg, az esetben mindenképp fel kell keresni egy szakembert!”

Hogyan tud egy anyuka segíteni a lányának?

Dr. Csereklye Andrea: „A szülő úgy tud segíteni, ha elmondja a fentieket a kamasz lányának. Vagyis, beszél a szűzhártyáról; arról, milyen fontos, hogy a lelkileg-testileg befogadó állapotba legyen majd. Ha az első élmény esetleg kellemetlen a lány számára, illetve ez később sem javul, és ezt elmeséli az anyukájának, a szülő legyen annyira bátor, hogy merjen tanácsot kérni mástól: vigye el a lányát szexuálterapeutához, ne ő mondja meg, mit lehetne tenni! Ugyanis, a szülő mindig a saját szemszögéből, élettapasztalatai alapján ad tanácsot. Higgye el, hogy egy szakember hathatósabban tud segíteni!  Semmi gond, ha nem sikerül jól az szex az első pár alkalommal, csak nem szabad benne ragadni! Nem szabad azt gondolni, hogy a szex nem jó, hiszen a szeretkezés a világ egyik legjobb dolga! Bármelyik életkorban fordulhatunk szakemberhez, csak merjünk tenni az életminőségünk javításáért!”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.