FELELŐSEN MAGADÉRT

Amikor a menstruáció maga a pokol

Van, akit már a havi vérzés előszele is rettenetesen megvisel, aztán a következő egy hetet görcsoldókkal és különböző praktikákkal tudja túlélni. Van, aki szinte semmit sem vesz észre abból, hogy megjön a menzesze. Különbözőek vagyunk, ahogy a fájdalmak, görcsök okai is sokfélék lehetnek. Sok esetben magyarázat sincsen.

A menzesz alatti fájdalmas alhasi görcsök a nők 10-40 százalékánál okoznak panaszokat, sokszor tényleg kínzó formában. Sok esetben, különösen fiatal lányoknál előfordul, hogy a fájdalmas vérzés pontos okát nem is ismerjük. shutterstock 378862270Feltételezhető, hogy a menstruációs váladékból származik valamilyen olyan faktor, ami kiváltja. Fontos viszont, hogy egyrészt utánajárjunk, tisztázzuk a jelenség hátterét, másrészt pedig azt is megnézzük, hogy ez már a kezdetektől ciklusunk kísérője, vagy később, akár hirtelen alakult ki. Van ugyanis elsődleges és másodlagos formája.

A menstruáció alatt jelentkező görcsöktől szenvedő nők közel háromnegyedénél beszélünk ún. primer dysmenorrhoeáról, ami általában az első menstruációval jelentkezik, mindig csak akkor, amikor peteérés is volt. A görcsös fájdalmat az úgynevezett prosztaglandinok okozzák. Ezek olyan hormonszerű anyagok, amelyek méhösszehúzódásokat váltanak ki. Az ettől szenvedő nőknél ennek szintje magasabb, ami a kor előrehaladtával, vagy a szüléssel általában normalizálódik. A szekunder dysmenorrhoeánál az okot ki lehet deríteni. Ilyen az endometriózis, az adenomiózis, a miómák, esetleges daganat, kismedencei fertőzések, méhet érintő gyulladás. Az alhasi fájdalom alaptünet, ami kisugározhat az alsó végtagokba, vagy a derékba is. Ez a fájdalom általában görcsös, szakaszos, de lehet tompa is. Nagyon súlyos tünetekkel járhat: hányás, hányinger, rosszullét, akár ájulás, eszméletvesztés is kísérheti.

A lehetséges okokat feltétlenül nőgyógyászati vizsgálat keretében kell feltárni, hogy megtalálhassuk a megfelelő kezelési módot.

Mik a leggyakoribb okok?

Endometriózis: ebben az esetben a vérzés mennyisége nem feltétlenül nő meg, ám fájdalom tapasztalható, akár a vérzés, akár az együttlétek során. Ilyenkor ugyanis a méh nyálkahártyája a méhen kívül is megjelenik, ahol a ciklus során ugyanúgy megvastagodik, majd leválik, ami nagyon erős fájdalommal járhat.

Mióma: ez a leggyakoribb jóindulatú daganata a női testnek. Problémás lehet, ha a megvastagodott, majd leváló méhnyálkahártyát akadályozza a kiürülésben, mivel a miómás méh nem tud megfelelően összehúzódni. Ilyenkor a vérzés elhúzódhat, bővebbé válhat, és fájdalommal párosulhat. Műtétre akkor van szükség, ha nagyméretű, gyorsan nő, illetve ha panaszokat okoz. Sok esetben ma már gyógyszeres kezelés is alkalmazható.
Méhen belüli fogamzásgátló eszközök: sok esetben a felhelyezett eszközök - például spirál – átmenetileg bővebb vérzést okoznak. Ez normális jelenség, pár hónap alatt normalizálódni szokott.
Hormonális okok: a túlzott, elhúzódó és fájdalmas menzesz hátterében hormonális okok is meghúzódhatnak. Ezek közül leggyakoribb a túl magas ösztrogénszint, de akár pajzsmirigyproblémák is lehetnek a hátterében.

 

 

 

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.